Ugrás a tartalomra

Fogmosási idő

A  fogmosás megfelelő időtartama alapvető szerepet játszik a hatékony szájhigiénia fenntartásában. A fogorvosi ajánlások szerint a helyes fogmosás legalább napi kétszer, alkalmanként minimum 2 percig tartson. Ez az az időtartam, amely elegendő ahhoz, hogy minden fogfelszínt – beleértve az íny menti területeket és a hátsó fogakat is – alaposan megtisztítsunk a lepedéktől és ételmaradékoktól. A túl rövid fogmosás során a nehezebben elérhető területek gyakran kimaradnak, ami hosszú távon plakk és fogkő képződéshez, sőt, ínygyulladáshoz vagy fogszuvasodáshoz is vezethet.

Különösen gyermekeknél gyakori, hogy nem tartják be a megfelelő időtartamot, ezért érdemes segédeszközöket bevetni: ilyen például egy kb 2-3 perces homokóra - vannak olyan modellek, amiket kifejezetten fogmosáshoz terveztek -, vagy egyes elektromos és szónikus fogkefékbe beépített időzítő funkció is elérhető. Egyes eszközök okostelefonos applikációval kiegészítve, játékos módon tanítják meg, mennyi ideig kell fogat mosni, így segítenek kialakítani a helyes szokásokat.

Az idő önmagában azonban nem minden: a megfelelő technika is legalább ennyire fontos. Fontos, hogy a fogmosás ne csak hosszan tartson, hanem alapos is legyen, beleértve az ínyszélek és fogközök tisztítását is – ezeket kiegészíthetjük fogköztisztító kefével, fogselyemmel, vagy akár szájzuhannyal is.

A professzionális fogtisztítás során gyakran felmérjük, mennyire hatékony az otthoni fogmosási rutin – és ha szükséges, tanácsot is adunk a fogmosási idő és technika javítására. Egy vezetett dentálhigiénés konzultáció során például megmutatjuk, hol marad vissza plakk, és hogyan tudod a saját rutinod hatékonyságát növelni. Szükség esetén a kezelést fogkőeltávolítással és fluoridos bevonattal egészítjük ki, így biztosítva a teljes körű megelőzést.

Ne csak fogat moss – moss jól, eleget és rendszeresen! Ha szeretnél megbizonyosodni arról, hogy jól csinálod, vagy kérdésed van a technikáról és a megfelelő eszközökről, fordulj bizalommal hozzánk!

Share icon

Csepregi Csilla

Dentálhigiénikus

Várlak az első dentálhigiéniai kezelésre vagy konzultációra
Tegyünk együtt az új mosolyodért.

  1. Rendelési idő
  2. Hétfő: 13:00-19:00
    1111 Budapest, Lágymányosi utca 7.
  3. Térkép