Így növelheted a fogad ellenállóképességét
A fogszuvasodásnak számos oka ismert, így a megelőzésében is több tényező játszik szerepet. Ezek közül kiemelten fontos a cukrok, szénhidrátok fogyasztásának mérséklése, valamint a fluoridok alkalmazása, amely történhet az ivóvíz fluoridálásával, valamint egyéni- és professzionális módszerekkel.
A táplálékok közül nagyobb mennyiségben tartalmaz fluoridot a rozskenyér, halak, paprika és indiai teafajták. Korábban általános és helyi alkalmazás szerint csoportosították a fluorid adagolásának lehetőségeit, ám napjainkban ez már elavultnak tekinthető, mert az általános és helyi hatásokat együttesen kell figyelembe vennünk, valamint a helyi hatások jóval fontosabbak. A fluoridok lokális, helyi alkalmazásuk során csökkentik a fogzománc ásványi anyagok felszabadulásával járó demineralizációját, és elősegítik azok visszaépülését, remineralizációját. A fluoridok a fogzománcba fluorapatit formájában épülnek be, ezzel elősegítve a fogzománc szilárdságát és ellenállállóképességét a savas környezettel szemben. A fluoridok hatással vannak a szájban lévő baktériumok anyagcseréjére is, gátolják a savképződéssel járó folyamatokat.
A fluoridokat helyileg alkalmazva tehát jelentősen csökkenthető a fogszuvasodás kialakulásának kockázata. A European Federation of Conservative Dentistry 2009-ben kiadott irányelve szerint a maradófogak szuvasodásának megelőzésében fontos szerepet játszik a napi többszöri fluoridbevitel.
A lokális alkalmazás egyéni módszerei a fogkrémek, zselék, szájöblítők használata. Gyermekek esetén kifejezetten fontos, hogy az életkoruknak megfelelő mennyiségű fluoridot tartalmazó fogkrémet válasszunk.
Ezt egészítheti ki a professzionális, azaz fogorvos vagy dentálhigiénikus által végzett helyi fluoridálás, mely történhet lakkokkal, ecsetelőkkel, iontoforézissel, valamint magas fluoridtartalmú fogkrémekkel.
A professzionális kezelések célja a fogszuvasodás megelőzése, amely kiemelt jelentőséggel bír a rizikócsoportoknál, például a rögzített fogszabályozó készüléket viselő pácienseknél.
Rendelőnkben a professzionális megelőző kezeléseket az OliNano SEAL fluoridos lakkal végezzük. A lakk alkalmazásához nem szükséges a fogzománc savas előkezelése, így felhelyezése kíméletes és kényelmes. Az innovatív technológiának köszönhetően a fogakhoz (mind a zománchoz, mind a dentinhez) kiválóan köt, és azok felszínén marad 12 hónapig, szemben a piacon elérhető többi termékkel, amelyek általában 2-3 hónapig hatékonyak. A lakk a fogakat nem színezi el, láthatatlan védőréteget képez, amely fokozatos és hosszú távú fluorid felszabadulást biztosít.
Az alábbi esetekben kiemelten javasoljuk az OliNano SEAL lakkal történő kezelést:
- Fogszuvasodás megelőzése gyermekeknek és felnőtteknek, valamint rögzített fogszabályozót viselő pácienseknek
- Fogak bevonása professzionális tisztítást követően
- Fogak védelme fogfehérítést követően
- Fognyaki érzékenység megszüntetése
- Fogak remineralizálása és a zománcon keletkező mikrorepedések kezelése
- Tömések és egyéb restaurációk ideiglenes lezárása